Akció-fantasy: DVD Kritika: V, mint vérbosszúDVD kritika

Kíváncsi vagyok, mikor fogja a képregényt, mint művészeti ágat elfogadni a világ. Lehet, hogy soha, lehet, hogy nem is kell olyan sokat várni rá. >>>

V, mint vérbosszú

Kíváncsi vagyok, mikor fogja a képregényt, mint művészeti ágat elfogadni a világ. Lehet, hogy soha, lehet, hogy nem is kell olyan sokat várni rá. Azt azonban, hogy van pénz a dologban, mi több, önálló iparággá nőtte ki magát, ma már senki nem kérdőjelezheti meg. Immáron Hollywood is ékes bizonyítéka annak, hogy van potenciál a grafikus irodalom mögött és megéri keresni a kapcsolatot vele: az elmúlt hat évben átlag negyedévente jött ki egy-egy képregény-történet filmes adaptációja. Némelyik megúszta kisebb deficittel, másik nagyobbat bukott, ám számos példa volt nem várt haszonra/sikerre is.

Utóbbira tökéletes példa a V, mint vérbosszú, amit nem más arcok, mint a Mátrixot jegyző Wachwoski-fivérek hoztak tető alá a nyolcvanas évek egyik formabontó darabjából, Alan Moore és David Lloyd azonos című könyvéből. A képregény magyar nyelven még nem kapható, talány egy szebb jövőben majd ez is elér mihozzánk. Addig is itt a filmváltozat dupla DVD-je.

A történet

A nem túl távoli jövőben Angliát egy fasiszta párt irányítja. Ahogy azt egy totalitárius uralkodó rétegtől elvárhatjuk, a lakosság teljes elnyomás alatt áll, szellemileg, fizikailag, ahogy tetszik. És merjél csak szembeszállni a rendszerrel, rögtön megkapod a magadét. V, palásttal a vállán, arcán pedig Guy Fawkes maszkjával (angol terrorista prototípus, 400 éve egymaga próbálta meg felrobbantani az angol parlamentet, sikertelenül), saját kis háborút indít az elnyomókkal szemben. Tetteivel egyszerre állít Fawkes-nak emléket, próbálja honfitársai szemét kinyitni és nyújtja be a számlát egy régi ügy miatt. A fiatal Evey személyében talál szövetségesre, akivel együtt indulnak megdönteni a látszólag érinthetetlen rendőrállamot.




A film

Teketória nélkül az első tíz perc alatt gyorsan letudjuk a felvezető köröket, in medias res megtudjuk kik a főszereplők, nagyjából mindjárt be is tudjuk azonosítani, mit képviselnek, miközben észre sem vesszük és már benne is vagyunk a lecsó közepében. Evey kijárási tilalom ellenére indul egy randira, amikor egy csapatnyi befogó horgára akad. A rend őrei könnyítenének magukon egy rögtönzött etyepetyével, dobnák is be a közösbe a lányt, ám közbejön valami. Színre lép V (Hugo Weaving, a Mátrix Smith ügynöke), aki Shakespeare-t idézve, akrobatikus könnyedséggel öli meg a támadókat, majd magával viszi a lányt, mintaféle közönség gyanánt, hogy a legjobb helyről nézhesse végig első, nagyszabású robbantását.


Ennél a pontnál Evey mindjárt válaszút elé kerül: érzi, V nem mindennapi figura, egyszerre vonzza annak határozottsága és műveltsége, viszont az igazságszolgáltatásra választott eszközei teljesen ellentétesek az ő értékítéletével.
Ez a dualitás végigkíséri kapcsolatukat, többször megpróbál kilépni a hatása alól, aztán végül mindig mellette köt ki.

Gyakorlatilag ugyanott vagyunk, mint tíz éve a Lean, a profiban: Evey-nek egyszerre apja, mentora, szerelme V, attól függően, hogy a helyzet melyik szerepet kívánja éppen meg (a lányt ott is, itt is Natalie Portman játsza). Finch, a zárkózott nyomozó kapta a hálátlan feladatot, hogy a Sutler diktátor patyolat-tiszta image-én esett foltot tisztára mossa, magyarul kapja el, amilyen gyorsan lehet a terroristát. Ahogy egyre mélyebben ássa bele magát a szálakba, úgy tisztul ki a kép előttünk is, kiderül, hogy V áldozatai nem hogy ismerik, de közvetve mind ludasak annak „születésében” is.


Háttér

Az eredeti, angol sztori indulása a nyolcvanas évek elejére tehető. Egy képregény-történet helyszínéül, egy a konzervatív Thatcher-kormány ihlette rendőrállamot választani merész választás volt. A történet akkor még egy folyóiratban, folytatásokban jelent meg és noha az újság hatalmas veszteséget produkált, V annyira népszerű lett, hogy a végkifejletet már az amerikai DC kiadó égisze alatt érhette meg. A történet (többek között) a többszörösen összetett főszereplő miatt volt sikeres: háztetőkön ugrándozik és filozofál, rendkívül művelt, nemes cél érdekében, de elvakultan és öntörvényűen viszi véghez terveit, egy személyben angyal és ördög, mindez tökéletes formában. Moore irodalmi minőségű elbeszélésmódja szokatlan volt



a képregények világában, senkivel össze nem keverhető hangja a comic felnőtté válását indította el. Noha kényes témákat feszeget, nem ítélkezik, nem tömi a szánkba válaszait, pro és kontra megvilágítja az összes oldalt és az olvasóra hagyja, hogy döntsön. Nyomtatásban még több rétegen, több szereplő szemszögéből láttuk az eseményeket. Mindegyiket olyan kidolgozottság és részletgazdagság jellemezte, hogy lehetetlen lenne mindet egy filmben bemutatni. A filmes gárda meg sem próbálta ezt, jogosan, ahhoz azonban, hogy mégis fogyasztható legyen a végeredmény, rengeteg minden el kellett hagyni. Túl sok mindent. A felütés és a lezárás között szinte csak az alaphelyzetet és V Evey-hez fűződő kapcsolatát hagyták meg. Finch (Stephen Rea) és Sutler egyszerű sablonkarakterekké, sztereotípiákká váltak, nyoma sincs sehol a Moore-féle lélektani mélységeknek. Egyedül Sutler esetében, az őt alakító John Hurt tudott valamiféle ajándékkal szolgáltatni az ínyenceknek: 22 éve az 1984 második filmváltozatában ő volt Winston, itt viszont az ő képe tornyosul mindenki fölé, mint egyfajta újkori Big Brother.
A filmet Londonban, eredeti helyszíneken forgatták, valamint abban a berlini stúdióban, ahol mellesleg Hitler propagandafilmjei is készültek. A stáb és a filmen dolgozó szakemberek nagy része ugyanaz a gárda, akik a Mátrix világát is megteremtették, szó se róla, a képregény látványvilágát maradéktalanul elő tudták varázsolni és aktualizálni.

Extrák

A második lemezre nem lehet egy rossz szavunk sem: több kisdokumentumfilmen követhetjük végig a forgatást az, előkészületektől az utolsó simításokig. Külön kis ismertetőt láthatunk Guy Fawkes-ról is, akiről 400 éve, minden november 5-én megemlékeznek az angolok. A legemlékezetesebb szerintem a V, mint vérbosszúnak a képregények világára gyakorolt hatását ecsetelő interjúk voltak: érdekes volt nézni, ahogy mindenki egyöntetűen az egekbe emeli Moore-t, ő azonban még egy fényképen sem jelenik meg sehol, mi több, a kurtításoknak hála, még a nevét sem adta a kész filmhez.

Mentségére legyen mondva a Wachwoski-fivéreknek, valóban nagy fába vágták a fejszéjüket.

Ennek ellenére túlzás lenne azt mondani, hogy nem állja meg a helyét a film. Remek kikapcsolódást nyújt, elgondolkodtat és két óra erejéig egy rémisztő, ám varázslatos világba kalauzol el. Ennél többet manapság nem lehet egy akciófilmtől elvárni.

70%

Dobos Csaba

  • Ehhez a cikkhez: DVD Kritika: V, mint vérbosszú jelenleg nincsennek további képek.
  • Filmes cikk értékelése:Szavazat: 7 Átlagolt érték: 3
Értékeld ezt a cikket:
Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Kapcsolódó rovatok

DVD filmekDVD kritikaMozifilmek










Toplista