Játékfilm: Bettie-mobilMozifilmek
Bettie-mobil (Elle s'en va / On My Way)
Bettie (Catherine Deneuve) a hatvanas évei elején járó nő, szülővárosában Bretagne-ban vezeti a család régi éttermét.

Bettie-mobil

Elle s'en va / On My Way

francia film(2013)
játékfilm

Bettie (Catherine Deneuve) a hatvanas évei elején járó nő, szülővárosában Bretagne-ban vezeti a család régi éttermét. Az egykori szépségkirálynő elidegenedett felnőtt lányától, idős édesanyja pedig állandóan beleavatkozik az életébe.
Egy nap betelik nála a pohár, amikor egyszerre tudja meg, hogy nős szeretője lecserélte egy sokkal fiatalabb nőre, valamint a bank azzal fenyeget, hogy bezárja az éttermet. Mivel épp elfogyott a cigarettája, mindent hátrahagyva, elhajt kocsijával, hogy kiszellőztesse a fejét. Egyszer csak az autópályán találja magát, ő maga sem tudja, pontosan hová tartva. Egy dolog biztos: nem akar visszatérni régi életéhez. Útja során felfedezi Franciaország más részeit, beszélgetésbe elegyedik idegenekkel, újra találkozik lányával és megismeri unokáját. Az új élmények mind hatással vannak rá, és nem siet vissza megszokott életéhez.

Emmanuelle Bercot rendező, kimondottan Catherine Deneuvenek írta a Bettie szerepét. A színésznő játéka ismét ragyogó, Bettie sorsát követve a filmben, szinte elfeledkezünk róla, hogy egy nemzetközi filmes ikont látunk, egyszerűen Bettie-t, egy nőt látunk, aki többet akar az élettől, mint egy cigarettaszünet. A film premierje, a 2013-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt.

Díjak és jelölések:
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2013) - Arany Medve jelölés: Emmanuelle Bercot

Képgaléria:

Catherine Deneuve
Bettie-mobil
Elle s'en va (On My Way)
Catherine Deneuve (Bettie)
Bettie-mobil
Catherine Deneuve, Nemo Schiffman
Catherine Deneuve, Nemo Schiffman
Bettie-mobil
Szereplők:
Catherine Deneuve, Nemo Schiffman, Gérard Garouste, Camille, Claude Gensac, Paul Hamy, Mylène Demongeot
Rendező: Emmanuelle Bercot
Forgatókönyv: Emmanuelle Bercot, Jérôme Tonnerre
Producer: Olivier Delbosc, Marc Missonnier
Operatőr: Guillaume Schiffman
Vágó: Julien Leloup
Gyártó: Fidélité Films, Rhône-Alpes Cinéma, Wild Bunch
Forgalmazó: Cirko Film
Korhatár: 16
Hossz: 116 perc

IMDb

Bettie-mobil (Elle s'en va / On My Way)
Hazai Mozipremier: 2013. november 14.

Bettie-mobil (Elle s'en va / On My Way) - feliratos filmelőzetes:



  • Ehhez a cikkhez: Bettie-mobil jelenleg nincsennek további képek.
  • Filmes cikk értékelése:Szavazat: 0 Átlagolt érték: 0  
Értékeld ezt a cikket:
Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Kapcsolódó rovatok

DVD filmekMozifilmekMozipremierek










Toplista